Szerzői jog

A szoftverekhez kapcsolódó felhasználási jogok

A szoftver-forráskódja, valamint programkódja- és a hozzá tartozó dokumentáció a programozók szellemi alkotása. Mindezen alkotások szerzői jogával tehát a szoftver alkotója rendelkezik.

A szoftver létrejöttének pillanatától szerzői jogvédelem alatt áll. A szerzői jogról lemondani nem lehet, nem eladható, másra át nem ruházható. A szerzői jogvédelmi törvény (1999.évi LXXVI. [76] tv.) alapján a szoftvert a szerzői jogvédelmi ideje alatt csak fizetés ellenében szabad felhasználni.

A szoftveralkotások felhasználására licenszek vásárlásával szerezhetünk jogot. A licenszek megvásárlásával a szoftver kiadója feljogosítja a vevőt a termék használatára, a vevő pedig ezzel (illetve számlával, szerződéssel) igazolja annak származását. Tehát a vevő a licensszel nem a szoftver (másolásra és továbbadásra feljogosító) tulajdonjogát, hanem csak a használati jogát kapja meg.

Az illegális szoftverhasználat, a szoftver hamisítása, ugyanazon program több gépre telepítése jogosulatlanul, internetről letöltött illegális szoftverek használata szoftverkalózkodásnak számít.

A licencszerződés megsértője törvénysértést követ el. Vagyis törvényt sért:

  • aki szoftvert, vagy annak dokumentációját, beleértve a programokat, alkalmazásokat, adatokat, kódokat és kézikönyveket szerzői jog tulajdonosának engedélye nélkül lemásolja vagy terjeszti,
  • aki szerzői jog által védett szoftvert egyidejűleg két vagy több gépen futtat, hacsak ezt a szoftver licenc szerződése külön nem engedélyezi,
  • az a szervezet, amely tudatosan vagy akaratlanul munkatársait arra ösztönzi, kötelezi, vagy számukra megengedi, hogy illegális szoftvermásolatokat készítsenek, használjanak, vagy terjesszenek,
  • aki az illegális szoftvermásolást tiltó törvényt megsérti azért, mert valaki erre kéri vagy kényszeríti,
  • aki szoftvert kölcsön ad úgy, hogy arról másolatot lehessen készíteni, vagy aki a kölcsönkért szoftvert lemásolja,
  • aki olyan eszközöket készít, importál, vagy birtokol, amelyek lehetővé teszik a szoftver védelmét szolgáló műszaki eszközök eltávolítását, vagy ilyen eszközökkel kereskedik.

A bűncselekmények kiderítése, vizsgálata a hatóság feladata. Ilyen eljárás során nemcsak a licenszigazolást, hanem a vásárlást bizonyító számla vagy adásvételi szerződés és a telepítőlemez meglétét is kérhetik.

Milyen előnyökkel jár a jogtiszta szoftverhasználat?

  • felhasználói támogatás a program fejlesztőitől, amely jelentheti a program írásos dokumentációját, a program garanciális javítását, illetve cseréjét, továbbá gyakran még telefonon igénybe vehető forródrót szolgáltatást is,
  • a program továbbfejlesztett változatához kedvezményesen lehet hozzájutni, mert lehetőség van programfrissítésre (upgrade felhasználói jog),
  • elkerülhetők a számítógépvírusok okozta kellemetlenségek,
  • a program megvételével a felhasználó elismeri a programba fektetett munka értékét, és ráadásul anyagi lehetőséget biztosít a program fejlesztőinek a szoftver továbbfejlesztésére.

Mit tartalmaz általában egy felhasználói szerződés?

  • hány gépre lehet telepíteni a programot?
  • lehet-e másolatot készíteni a programról (többnyire nem, legfeljebb egy biztonsági másolatot).

Egy licensz általában a szoftver egy gépre történő telepítését engedélyezi. Több gépen való felhasználáshoz a gépek számának megfelelő licensz vagy felhasználói szerződés szükséges. A licenszszerződés gyakran engedélyezi egy darab biztonsági másolat készítését arra az esetre, ha az eredeti adathordozó meghibásodna vagy tönkremenne. Minden további másolat jogosulatlan példánynak számít. A legális kereskedelmi szoftverek esetében bevett gyakorlat a szoftverek átruházása adásvételi szerződéssel, valamint a szoftverek bérbeadása.

Milyen következményekkel jár a jogosulatlan szoftverhasználat?

Ha a felhasználó nem jogtiszta szoftvert használ, illetve nem jogtiszta szoftverrel kereskedik, akkor ellene büntetőeljárás indítható.